Központi írásbeli felvételi vizsgák 2024
Kedves Felvételiző Hatodikosok és Nyolcadikosok, Tisztelt Szülők!
Központi írásbeli felvételi vizsga
Ebben az évben a központi egységes írásbeli felvételi vizsga a hatodikosok és a nyolcadikosok számára is 2024. január 20-án (szombaton) 10 órakor kerül megrendezésre.
A vizsga kezdete előtt fél órával abba az iskolába kell menniük, amelyikbe a tanuló egységes írásbeli vizsgára vonatkozó jelentkezési lapját beadták.
Az írásbeli vizsgára hozzánk jelentkezőknek a terembeosztásról legkésőbb az írásbeli vizsga előtt két nappal külön értesítést küldünk, illetve az INNEN is letölthető, valamint az írásbeli vizsga napján az iskolánk bejáratánál kifüggesztésre kerül.
Kérjük, hogy a vizsga napján a diákok időben érkezzenek meg! A beosztás szerint elfoglalják helyüket a kijelölt tantermekben, majd az iskolarádión keresztül rövid tájékoztatót tartunk.
Minden felvételiző hozzon magával az írásbelire:
- diákigazolványt vagy személyi igazolványt,
- rajzeszközöket (körzőt, vonalzót, szögmérőt), semmilyen más segédeszköz (pl. számológép, mobiltelefon) nem használható.
- A felvételi feladatlapokat kék vagy fekete tollal kell kitölteni, ceruzával csak a rajzok készíthetők. Hibajavító, radírozható toll nem használható!
A vizsga feladatlaponként – magyar nyelv, majd matematika – 45 percet vesz igénybe, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet lesz. Javasoljuk, hogy a diákok hozzanak magukkal karórát, mert nincs mindegyik tantermünkben falióra.
Az intézményi beléptetés a vizsganapon 9:30-kor kezdődik. Belépés a főbejáraton (az A, B, C jelű kapukon) lehetséges.
Kísérők csak a közterületen várakozhatnak, a gimnázium területére nem léphetnek be.
A 6. osztályos diákok a földszinti termekben (E/1-E/7, kémia és fizika előadó), a 8. osztályos tanulók az 1. (1/0-1/7 termek) és a 2. (2/0-2/7 termek) emeleten fogják a beosztás szerinti termekben megírni a felvételit.
Az írásbeli vizsga időpontjában önhibáján kívül távol maradó diák (beteg, stb.) szülője kérheti a pótfelvételi megírását. A kérelmet az igazoló dokumentumokkal együtt személyesen (a gimnázium ügyviteli irodájában) vagy elektronikusan ( ady@ady-debr.edu.hu ) legkésőbb 2024. január 20. 12 óráig kell beadni Dobránszky Sándor igazgatónak címezve. A pótló írásbeli időpontja országosan egységes: 2024. január 30. 14 óra.
Megtekintés, észrevétel benyújtása
A kijavított dolgozatok megtekintésére, és az értékelőlapok átvételére 2024. január 25-én (csütörtökön) 8-16 óra között lesz lehetőség az iskolánkban. A megtekintés során a vizsgázó és szülője a dolgozatokról pl. digitális fényképezőgéppel vagy okoseszközzel másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – az értékelésre észrevételt tehet. A vizsgázó és szülője a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig (2024. január 26. péntek) – tizenhat óráig – írásban a vizsgaszervező intézményben nyújthatja be, illetve amennyiben az elektronikus űrlapkitöltést választotta, a programfelületen keresztül elektronikusan továbbíthatja közvetlenül a vizsgaszervező intézményhez. Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani (elektronikusan az ady@ady-debr.edu.hu címre) Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.
A felvételi eljárással kapcsolatos további hírek folyamatosan olvashatóak lesznek honlapunkon.
Tájékoztató oldalak, kiadványok
Az Oktatási Hivatal tájékoztatója a központi írásbeli vizsgákról
Az Oktatási Hivatal kiadványa: Felvételi a középfokú iskolákban a 2023/2024. tanévben
Az Oktatási Hivatal tájékoztató oldala a középfokú felvételi eljárásról a 2023/2024. tanévben
Kérdés esetén keresse Sallai Krisztinát a +36 52 501-986 telefonszámon, vagy a sallai.krisztina@adygimi.com email címen!