Német cserekapcsolat előkészítése – Paderborn 2024

Iskolánk a tavalyi tanévben fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy német nyelvterületen is legyen partnerkapcsolatunk. Ágoston Tamás igazgatóhelyettes úr és dr. Kiss Sebestyén német nyelv szakos tanár 5 napra szóló meghívást kapott a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány Paderbornban található iskolájába, a Friedrich Spee Gesamtschule-ba. Paderborn már több, mint 30 éve Debrecen testvérvárosa.

Az Erasmus+-akkreditációnk keretében azt tervezzük, hogy 2025 tavaszán egy 10-15 fős csoport kiutazhasson Németországba. Az előkészítő látogatás során megismerkedtünk a leendő német partneriskola vezetőivel, részt vehettünk az általuk szervezett belső továbbképzésen, ahol meghívott előadók és a tartomány különböző városaiból érkezett kollégák tartottak kicsoportos műhelymunkát. Az egyik ilyen workshop keretében mi is bemutattuk az Ady Endre Gimnázium képzési palettáját, hagyományainkat, kiemelkedő rendezvényeit. A német partnerek nagy érdeklődéssel várják a most kibontakozó együttműködést.

Külön köszönet illeti a Paderborni Német-Magyar Baráti Társaság  elnökasszonyát, Margit Keikutt asszonyt, akivel mi is találkozhattunk.

A szakmai együttműködés előkészítésén kívül a német kollégák igen sok tartalmas programot kínáltak számunkra. Megismerhettük Paderborn történelmi belvárosát és látnivalót, a teutoburgi erdőben található természeti csodákat és a híres Hermann-emlékművet Detmold közelében. Az utolsó napon a közeli Bielefeldbe látogattunk, ahol az Európa-szerte híres egyetemre is eljutottunk. Ezután megismerkedtünk a város védelmére létesült erődítménnyel, a Sparrenberggel. Reméljük, hamarosan adys diákok is eljuthatnak majd ezekhez a látványosságokhoz.

Vendéglátóink október első hétvégéjén Debrecenbe érkeznek, amikor a hivatalos városi programokon kívül iskolánkba és a tervezett projekthelyszínekre is ellátogatnak.

További híreink

További híreink

További híreink
vissza az oldal tetejére